„Gombás András emlékezete” címmel emlékkiállítást nyílik a Vasvári Pál Múzeumban. A múzeumalapító Gombás András 1901. január 16-án született büdszentmihályi család sarjaként (születési helye ugyan Újszász, mivel édesapja akkoriban ott kapott éppen munkát). Iskoláit a büdszentmihályi református elemi iskolában végezte, majd a hajdúnánási református gimnáziumban folytatta. Végül a debreceni Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Ezután hosszú éveken át tanított a helyi református iskolában. A szülőföld iránti szeretete késztette arra, hogy szülőfaluja régészeti, történeti és történeti kutatója, írója legyen. Régészeti kutatásaival megteremtette az alapját a helyi múzeum létesítésének. A község apraja és nagyja gyűjtésével 1963-ban létrehozta a Vasvári Pál Múzeumot, melynek vezetője lett.
A Vasvári Pál Múzeum újra várja a gyerekeket a Manóvilág – Tündérország múzeumi játszóházba október 15- én szombaton 14 órától. A gyerekek manó meséket hallgathatnak és nézhetnek a kiállító termekben és közben Harsányi Tiborné kézműves segítségével csuhé és szalmafigurákat, Kovácsné Botrágyi Mónika alkotópedagógus segítségével pedig tusrajzot készíthetnek. Az ügyesebbek készíthetnek manókekszet, tündérszárnyat, manólámpát. Az elkészült remekműveket mindenki hazaviheti. A nap legérdekesebb programja várhatóan a „keresd a manót” verseny lesz, amit a múzeumkertben az esti órákban rendeznek meg a szervezők. A manókat az elkészített lámpás segítségével kell megkeresni.
2011. október 1. és november 15. között ismét megrendezésre kerül a Múzeumok Őszi Fesztiválja – a Múzeumok Mindenkinek Program országos rendezvénysorozata – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. 2010-ben a Múzeumok Őszi Fesztiválját 160 múzeum közreműködésével rendezték meg. A Fesztivál hat hete alatt a résztvevő múzeumok értékes, érdekes, változatos, tartalmas programokkal fogadták látogatóikat. Idén is országszerte várják a látogatókat a múzeumok.
Sajnálattal közöljük minden érdeklődő múzeumbaráttal, hogy a 2011. szeptember 24-25. hétvégére tervezett Szentmihályi Kézműves és Lovas Hétvége elmarad. A rendezvényt két évvel ezelőtt a Szabolcs- Szatmár Bereg- Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Vasvári Pál Múzeum lelkes munkatársai hívták újra életre. Célunk az autentikus rendezvény elindításával, Büdszentmihály (ma: Tiszavasvári) népi hagyományainak megőrzése és bemutatása.
A Vasvári Pál Múzeum Borakadémiájának következő vendége szeptember 02-án este a 19 órától a Frittmann Pincészet lesz.. A Frittmann névvel fémjelzett borok családi vállalkozásban Soltvadkerten, a Kunság déli részén fekvő alföldi kisvárosban készülnek. A két testvér, Frittmann János és István , valamint a szűkebb családi kör 1987-óta munkálkodik, végez szőlész, borász és kereskedelmi tevékenységet.
Mozgalmas programmal várja a kultúra és gasztronómia szerelmeseit augusztus 20- 21-én a Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriban. A hosszú hétvége első napi programja 20-án szombaton agrártörténeti géptalálkozóval kezdődik. A mai napig használatos matuzsálemi gépeket (traktorok, aratógép, cséplőgép stb.) tekinthetnek meg az érdeklődők a múzeum előtt található Szentmihály téren. A rögtönzött szabadtéri gépkiállítás mellett a népi hagyományok felelevenítéséről sem feledkeztek meg a szervezők.
Gyermekeknek szóló koncertek, kézműves foglalkozások, rekord mennyiségű palacsinta és nem utolsó sorban persze különféle játszó eszközök várják a gyermekeket és szüleiket a vasárnap, augusztus 21-én a Vasvári Pál Múzeumba a múzeumkertbe és a Szentmihály térre. Szinte napra pontosan egy éve kezdődött a Szabolcs-Szatmár –Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága Vasvári Pál Múzeumban a „Boróka” elnevezésű TÁMOP 3.2.11./10-1 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli tevékenységeinek támogatására elnyert múzeumpedagógiai pályázat hivatalos nyitó eseménye.
2011. július 26-ától megváltoztak a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezmények. Szűkül azoknak a köre, akik díjtalan belépésre jogosultak, ugyanakkor új kedvezmények lépnek életbe a családok számára. A szakmai szervezetek képviselői által kezdeményezett jogszabály-módosítás fő oka, hogy az indokolatlanul széles kedvezményezett kör mára fenntarthatatlanná vált, veszélyeztette az intézmények működőképességét. Jelenleg a látogatók csaknem fele ingyenesen, harminc százaléka pedig valamilyen kedvezménnyel látogatja az intézményeket, amelyeknek ugyanakkor az ingyenes jegyek után is meg kell fizetniük az áfát.
Már csak két nap és elkezdődik a nyár legizgalmasabb hete annak a 25 gyermeknek, aki beiratkozott múzeumunk alkotó táborába. Augusztus 01-05. között minden nap különleges program várja a gyerekeket. Kíváncsi vagy, hogyan zajlik egy ásatás, s vajon hogy készült régen a kenyér? Itt megtudhatod, milyen volt a lovagkor vagy a gyógyszerkészítés Kabay János feltaláló laborjában! Kézműves foglakozások, filmvetítés, arcfestés, ügyességi játékok. Ilyen és hasonló programok várják a gyerekeket a tábor ideje alatt. Íme a részletes program. A szervezők a változás jogát fenntartják!
A Vasvári Pál Múzeum Borakadémiájának legutóbb elmaradt rendezvényét pótolják a szervezők 2011.július 28-án 18 órától. A borest vendége a Mátraaljai borvidék egyik legismertebb borásza Szőke Mátyás lesz. A Mátrai Történelmi Borvidék az ország 22 borvidéke közül területi nagysága alapján a második legnagyobb, a hegyvidékiek között pedig a legnagyobb a mintegy 7.815 hektárnyi nyilvántartott szőlő ültetvényével.
[Első] << Előző 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő >> [Utolsó]