Ruszin Kulturális Nap a múzeumban

A Tiszavasvári Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat együttműködve a Vasvári Pál Múzeummal október 20-án második alkalommal rendezi meg közös kulturális napját. A Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat 2010 őszén alakult a helyhatósági választások alkalmával. A városban élő ruszinok célja az önkormányzati munka mellett kultúrájuk megismertetése, valamint az utókor számára néphagyományaik bemutatása. Az idei rendezvény számos különlegességet kínál az érdeklődők számára.

Az eseményt délelőtt 10 órakor dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár, Tiszavasvári szülöttje nyitja meg. Ezt követően Görög Katolikus Egyházi emlékekből nyílik kiállítás a múzeumban. A tárlatot Kozsnyánszky János, az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnök –helyettese nyitja meg. Különlegesnek ígérkezik a népviseletről szóló előadás, amit divatbemutató is követ majd Hankó Edit pedagógus közreműködésével. A látogatók megismerkedhetnek a helyi Görög Katolikus Egyházközség életével délután kettőtől Rozman Béla pedagógus előadása által, illetve egy fotó kiállítás segítségével. Az éhes szájúak ruszin népi ételeket is kóstolhatnak a nap folyamán. Délután 3-kor pedig a nap zárásaként fellép a Nyíregyházi Nagyboldogasszony Kórus. Napközben kézműves foglalkozások várják a gyerekeket: bojt, rojt, cérna baba, nyüstös szövésű hajpántot készíthetnek. A rendezvényre a belépés díjtalan.