A Vasvári Pál Múzeum története
A Vasvári Pál Múzeumot 1963-ban alapították, első igazgatója Gombás András tanár és autodidakta régész volt. 1969-től mindenki tanító bácsija, Hunyadi József lett a múzeum igazgatója, aki elődjéhez hasonlóan nagy figyelmet fordított a fiatalság művelésére.
Rendhagyó múzeumi órákat tartottak a régi, Kossuth utcai épületben, ahol a diákok megismerkedhettek a kiállításba kerülő gyűjtött tárgyakkal vagy éppen a legújabb időszaki kiállítás anyagával.
Az évek folyamán a múzeum többször is költözött. A Kossuth utcai épületből a Báthory útra költözött a múzeum gyűjteménye, majd 1996-ban a mostani, Kálvin úti 18. század végén épült református parókiába került.
Kezdetben elsősorban a helytörténeti emlékek után kutattak, majd az 1980-as évektől gyűjtökörüket kiterjesztették a természettudományok és a régészet területére is. Archiválták a világhírű Alkaloida gyógyszergyár működésére és történetére vonatkozó dokumentumokat. Ma a múzeumi gyűjtemény mintegy 7000 régészeti, 6000 néprajzi, helytörténeti tárgyból és jelentős adattárból áll.
Városunk nagyjai
Nyitvatartás
Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09 - 18 óráig
November 1-tõl - március 31-ig: H-P: 08 - 16 óráig
Cím:Tiszavasvári, Kálvin utca 7.
















