Karácsonyi Kavalkád disznótorral

December 17-18-án ismét megrendezésre kerül a Karácsonyi Kavalkád a Vasvári Pál Múzeumban. A közelgő ünnephez és népszokásokhoz kapcsolódó változatos, érdekes programokkal várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat. Szombaton már kora hajnalban elkezdődik a program a múzeumkertben a hagyományőrző disznótorral, ahol a szervezők bemutatják, hogy elődeink hogyan vágták le a felhizlalt sertést. Természetesen a levágott állat minden részéből valamilyen finomság készül, amit az éhes szájú érdeklődők kóstolójegy váltása után megkóstolhatnak.

A hurka – kolbász és sok más finom falat elkészítésében egész nap részt vesz a helyi Göbölyös Néptánccsoport. Vasárnap a karácsonyi készülődésé lesz a főszerep. A kézműves foglakozásokon ahol lesz szalmafonás, gyertyamártás, szappanöntés bárki készíthet egyedi ajándékokat, karácsonyi díszeket, amit haza is vihet elkészítés után. A nap folyamán megnyílik a múzeum legújabb időszaki kiállítása „Kincsek a Föld Alól” majd a „Karácsonyi Muzsika” címmel Olajos Gábor gyermekműsorát láthatja a nagyérdemű. Az ünnepi készülődés hangulatát forralt bor, sült gesztenye és alma valamint kézművesek népművészeti vására teszi teljessé a hétvégén.