7000 év titkai- A Nyíri mezőség régészeti kincsei

A Kubinyi Ágoston program keretében megvalósult állandó kiállításunk, melyben az újkőkortól a középkorig bolyonghatunk végig a csodálatos tárlaton és ismerhetjük meg lakóhelyünk, a Nyíri mezőség régészeti leleteit.

A kiállítás arra vállalkozik, hogy a legújabb kutatási eredményeket, publikációkat felhasználva korszerűen, tudományos jelleggel, ugyanakkor mégis közérthető stílusban mutassa be a Nyíri Mezőség régészeti lelőhelyeit, leleteit, valamint megismerheti a látogató a régészetet, mint tudományágat érdekes információkkal, reprezentatív installációkkal, kép és hanganyagokkal színesítve.

A Vasvári Pál Múzeum régészeti leleteinek nagy százalékát, melyre a tárlat is épül Gombás András (1901-1971) helyi tanító, múzeumigazgató munkájának köszönhetjük, aki autodidakta régészként tárta fel településének, Büdszentmihálynak a földbe temetett történetét, kincseit. A múzeum 1963-as alapítása óta közel 7000 db régészeti tárggyal rendelkezik és elsődleges célunk, hogy a mai kornak megfelelő interaktív, tudományos formában reprezentáljuk ezt közönségünk felé.

A kiállítás maga az újkőkortól a középkorig dolgozza fel a történelem kalandos eseményeit, a korszakok népcsoportjait, azok társadalmi szokásait, életmódjukat, a mezőgazdaságot és az állattartást, a fosztogató hadjáratokat. A vitrinek mellett haladva tehetünk egy ismeretterjesztő sétát a letűnt korok csodáinak világában.

 

 Újkőkor (Kr. e. 4600-4500)

 

Képzeletbeli utazásunkat a történelemben a bejárattól jobbra eső vitrin tanulmányozásával tehetjük meg. Az újkőkor vagy csiszoltkő-kor (idegen nevén neolitikum) a kőkorszak utolsó része. A földtörténet korszakai közül a pleisztocén végével és a holocén elejével esik egybe. Az újkőkorszak a földművelés kialakulásával kezdődik és a fém alapú eszközök elterjedésével ért véget a rézkorban, a bronzkorban, illetve a vaskorban. A neolitikum nevet (görög: „neosz”=új, „lithosz”=kő) John Lubbock alkotta 1865-ben. A kifejezés nem időbeli korszakot jelöl, hanem egy sajátos viselkedési és kulturális stílusjegyet, ami a vadászást és gyűjtögetést felváltó növénytermesztés és háziállat-tartás megjelenésével jellemezhető.

 

Rézkor (Kr. e. 3000)

 

Az időfolyamban tovább haladva a rézkor következik, melynek leletanyaga a közelmúlt ásatási eredményeire épül. A Tiszavasvári-Wienerberger lelőhelyen (Lukács József ásatása, 2007) feltárt késő rézkori település kerámiaanyagából mutatunk be néhány darabot. A rézkor fogalmát Pulszky Ferenc alkotta meg az 1870-es években, amikor a Kárpát-medencében fellelhető nagyszámú, nagyméretű és feltűnő réztárgyak alapján bebizonyította, hogy az őskor addigi hármas tagolása – kő-, bronz- és vaskor – mellé indokolt a rézkor beiktatása is.

A korszak fő jellemzője, hogy az ember használni kezdte az első fémeket: a rezet, az aranyat és az ezüstöt. Kialakult a fémolvasztás és fémmegmunkálás technikája. Nemcsak az aranyból és ezüstből, hanem a rézből készült tárgyak is elsősorban díszítő és vallási célokat szolgáltak, illetve a hatalmat és gazdagságot fejezték ki. Munkaeszközként és fegyverként a rezet és annak első ötvözeteit vagy nem alkalmazták, vagy csak a kőeszközökkel együtt.

A kőrézkor pontos időbeli behatárolása földrészenként eltérő, attól függően, hogy az adott területen mikor kezdődött meg a fémmegmunkálás.

Bronzkor (Kr. e. 1900-1400)

 

Következő állomásunk a bronzkor, ahol a 2011-2013 között lezajlott tiszadobi Andrássy kastély felújítási munkálatait megelőző régészeti feltárás leletanyagával ismerkedhetünk meg. A sírok rajzán egyértelműen látszanak a csontvázak és a melléjük elhelyezett edények, tálak, korsók, ruhakapcsoló tűk.

A bronzkor a civilizáció fejlődésének azon szakasza, amikor a legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A természetes módon felszínre került érctartalmú ásványokból a réz és ón kiolvasztásával, majd ötvözésével állították elő a bronzot. A rezet és bronzot ettől a kortól kezdve módszeresen és széles körben alkalmazták. A bronzkor a világ bizonyos területein a rézkort követte, míg máshol az úgynevezett háromkorszak-rendszer része (újkőkor-bronzkor-vaskor).

A közép-európai bronzkor az i. e. 3. évezred közepétől az i. e. 8. század közepéig tartott. A bronzkor kezdete, egyrészt itt is, akárcsak Nyugat-Európában, a harang alakú edények kultúrája vagy rövidebben a harangedényes kultúra elterjedéséhez köthető. Másrészt a Duna-mentén balkáni hatásra is megjelent a bronzművesség a nagyrévi kultúrában. A Duna vonalát követő északnyugati és délkeleti eredetű hagyományok találkozásának szemléletes példáját mutatja a Békásmegyeren feltárt temetőrészlet.

 

Szkíták (Kr.e. 7. század)

 

Tiszavasvári határában számos vaskori lelőhely található, melyeket az utóbbi évtizedben újabbakkal tudtunk kibővíteni. Ezek egyikén, a Kapusz-Lapos-dűlőben, egy szkíta kori körárkos temetkezést tártunk fel. A temetkezés „szinte” unikálisnak tekinthető, mivel a Kárpát-medence területéről jelenleg összesen 7 hasonló sír ismert.

Az iráni népek csoportjába tartozó ókori lovas nomád nép volt. Az i. e. 7. századtól – amikor a valószínűleg rokon, általuk elűzött kimmerek helyére települtek – a Fekete-tengertől északra a Duna és a Don közötti sztyeppe volt a szállásterületük, amit az i. e. 3. században az ugyancsak rokon szarmaták foglaltak el tőlük. A Donon túl mellettük a sztyeppén a szarmaták, a Kaszpi-tengeren túl pedig a szakák, szogdok és más turáni népek éltek az ő idejükben.

 

Kelták (Kr.e. 3. század)

 

A következő tárló a kelta női viselet rekonstrukcióját mutatja be (Tiszavasvári-Városföldje, Jegyző-tag temetőfeltárása alapján).

A kelták szűkebb értelemben egy, Közép- és Nyugat-Európában élt ókori indoeurópai nép, népcsoport volt, amely ősi indoeurópai nyelveket  beszélt. Az ókori kelták mindenhol hasonló módon éltek, róluk számos görög és római forrás maradt ránk.

A Kárpát-medencei kelta női viseletet csak korabeli ábrázolások őrizték meg, ezért rekonstrukcióinkhoz a néprajzi analógiák segítségével a kísérleti régészet módszereit alkalmaztuk. A kelta asszonyok viseletének több variációja ismert, a legfontosabb jellemzők mégis azonosak. „A hosszú ujjú, hosszú vászoningre egy gyapjúból készült felsőruha került, melyet a vállon jellegzetes kelta fibulákkal tűztek össze és derékon vagy mell alatt övvel szorították le. A szoknyarész soha nem ért bokáig, hanem rövidebb volt. A kelta nők fedett fővel jártak, különböző, jellegzetes, a rómaitól teljesen eltérő típusú fejfedőjükre általában még egy nagyfejkendő is került. A ruha együtteshez esetenként vállkendők, valamint kötények járulhattak.

 

Szarmaták (2. század)

 

A szarmaták ókori iráni nyelvű nép voltak a szkíták közeli rokonai. Valószínűleg leszármazottai a Hérodotosz által említett szauromatáknak. A szkítákhoz hasonló iráni nyelvet beszéltek, bár kultúrájuk nem mindenben egyezett meg az övékével. Így például asszonyaik szabadabban éltek, Hérodotosz feljegyzése szerint a férfiakkal együtt harcoltak és vadásztak. Hadseregük kizárólag lovasokból állt. A tárlat a szarmata női viseletet mutatja be, mely a Nyíri mezőség szarmata női sírleleteinek felhasználásával készültek el.

 

Hunok (375-445)

 

A hús-vér hunokról kevés információval rendelkezünk, míg uralmuk idejéről annál többel. Belső-Ázsia sztyeppéiről származó, ismeretlen nyelvű nomád nép tagjai voltak. A Kárpát-medencei központú Hun Birodalom jól ismert az írott forrásokból, a hunok társadalmáról azonban viszonylag kevés feljegyzéssel rendelkezünk. A legelfogadottabb nézet szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok – azaz a közép-ázsiai és európai hunok – ősei.

 

Éppen ezért a kis kiterjedésű kiállító részbe csak néhány, a korra jellemző emblematikus tárgyakat válogattunk, háttérben egy lerombolt, lángokba borult falu képével.

 

Avar (567-8. század)

 

Az avarok az eurázsiai sztyeppe nomád népe voltak, akik a 6–8. század között Kárpát-medencei központú, erős birodalmat irányítottak. A Kaukázusban élő mai avarokkal való kapcsolatuk vitatott. A 9. században ez a birodalom apró államocskákra hullott szét. Az avar nép eredete, rokonsága, sőt még az etnikai összetétele is vitatott. Ázsiában alakultak ki. A Kína mellett birodalmat létrehozó hiungnukkal, a heftalitákkal és a zsuanzsuanokkal egyaránt kapcsolatba hozzák őket. A krónikák az ázsiai avarok három nagyobb vándorlását örökítették meg. Kárpát-medencei történetük során korai avar kort és késő avar kort különböztethetünk meg. A késő avarok egy részét a kettős honfoglalás elmélete magyaroknak tartja.

 

A Tiszavasvári, Wienerberger Téglagyár bányájában feltárt 52. sír rekonstrukciója mutatja be egy avar harcos eltemetésének módját, eszközeit, fegyvereit.

 

Honfoglalás (8. század)

 

A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit. Két jelentősen eltérő fő elmélet létezik. A legelterjedtebb, hagyományos nézet szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein.

Ez a  szekció a Tiszavasváriban illetve Tiszaeszláron előkerült honfoglaló leletekre alapoz. Ebben a Tiszavasvári Nagy Gyepáros lelőhely leletanyagának egy részét reprezentáljuk, valamint a Tiszavasvári Aranykerti tábla és a Tiszaeszlár-Bashalom Fenyvespart I-II. lelőhelyen előkerült leletek motívumaiból válogattunk. Felépítésre került a jellegzetes lakóhely, a jurta rekonstrukciója egy férfi és egy női bábú hozzáadásával, illetve a specifikus berendezési tárgyak, fegyverek, konyhai felszerelések.

 

Árpád- kor (997-1301)

 

A honfoglalás utáni időkben és a kalandozások befejeztével a magyar nép elfoglalta a Kárpát- medence mocsaras vidékét és lassacskán áttért a letelepedett életmódra. Ez az átmenet is megfigyelhető az Árpád kori installációba tovább haladva, ahol helyi vonatkozásokat tartottunk szem előtt. A leírásokból, oklevelekből tudjuk, hogy Szentmihály és Tiszabüd települések már az 1200-as évek környékén léteztek és templommal is rendelkeztek. Éppen ezért egy deszkatemplom rekonstruálásával és egy a köré rendezett vásártartás diorámájával vezetjük közelebb a látogatókat a „nagy királyok” korához. A vásártartás szokásán keresztül kapcsoljuk össze a középkori és Árpád kori vitrint, ehhez pedig a numizmatikai gyűjteményünk egyes darabjait hívtuk segítségül. Betekintést nyerhetünk a pénzek kialakulásába, királyaink pénzverési szokásaiba, a gazdaságba és a politikába.