Kabay János

(1896 – 1936)

Kabay János 1896. december 27-én született a Szabolcs megyei Büdszentmihály (ma Tiszavasvári) községben. Édesapja negyven éven át a falu köztiszteletben álló főjegyzője volt. 1915-ben a Műegyetemre ment, vegyészmérnöknek készült, de fél év múlva bevonult katonának. A központi hatalmak összeomlása után Péter bátyja hívására a hajdúnánási gyógyszertárba ment gyakornoknak, és közben gyógyszerészeti tanulmányokat kezdett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. A háború végére a családja anyagilag teljesen tönkrement a hadikölcsönkötvényekbe fektetett pénzük miatt.

Nehéz és rögös volt az út, amelyet Kabay Jánosnak végig kellett járnia. Sorsának tragikuma az volt, hogy nem érhette meg az általa alapított gyár teljes kibontakozását. Még negyvenéves sem volt, amikor 1936. január 29-én váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt. Özvegye, Kelp Ilona, aki a kezdetektől társa volt a munkában, két gyerekével Ausztráliába költözött, s 1970-ben hunyt el Sydneyben.

A felfedezés

Kabay 1924-ben tette le gyógyszerészi esküjét, azután bátyja hajdúnánási gyógyszertárában kezdett kísérletezni a morfinnal és a mákkal. Először a tisztítást oldotta meg: kereskedelemben kapható morfin ugyanis szürke színű volt. Azután a patika kezdetleges feltételei között kidolgozta az úgynevezett „zöld eljárás” alapjait. 1924 szeptemberétől a Gyógynövény Kísérleti Állomáson folytatta a munkát, miután dr. Augusztin Béla, az állomás igazgatója megbízta a morfin közvetlen kivonásának kidolgozásával. Gyorsan célhoz ért: 1925. május 1-jén bejelentették a szabadalmat Eljárás ópium alkaloidok előállítására címmel. Ezután hazaköltözött Büdszentmihályra, és találmányának üzemi méretű gyártására 1927-ben megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Ezzel megindult a magyar morfingyártás, de az igazi nehézségek csak ezután kezdődtek. A vállalkozás állandó pénzügyi nehézségekkel küszködött, a hivatalos szakmai körök nem ismerték fel a felfedezés értékét, és sem tudományos, sem erkölcsi, sem szakmai támogatást nem nyújtottak. Az üzem elindításához teljesen új felszerelésekre volt szükség, a gépeket is Kabaynak kellett megterveznie, és a szükséges vegyszereket sem tudta kellő mennyiségben beszerezni.

A zöld eljárás

Csak 1930-ban sikerült állami támogatást szereznie, azután, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság előadóülésén ismertette szabadalmát. A szakmai közvélemény végre belátta, hogy nagy jelentőségű felfedezésről van szó.

Kabay módszere szerint a zöld máknövényt virágzás után aratták le, és a helyszínen vonták ki belőle a hatóanyagot, hogy a növényt ne kelljen szállítani. Az apróra vágott mákfejekből préselés után vizes nátrium-hidrogénszulfit oldattal kivonatot készítettek, amely konzerválta a masz- szát: megakadályozta az oxidációs és erjedési folyamatokat. A kivonatot a gyárba szállították, s ott bepárlással nyers, pasztaszerű sűrítményt kaptak. A 0,4–0,8 százaléknyi morfint tartalmazó masszából benzol-butanol eleggyel oldották ki az alkaloidokat, és ekkor válaszották el a klorofillt. Az így nyert morfin-hidrokloridot átkristályosítással tisztították meg. Kezdetben amilalkoholból*, később etilalkoholos oldatból kristályosították ki a hatóanyagot.

A gyakorlatban azonban kiderült, hogy a zöld eljárás gazdaságtalan, és számos technikai akadály is adódik. Nehezítette a munkát, hogy az aratást a virágzás után gyorsan el kellett végezni, a zöld növényben jelen levő klorofill bonyolította a feldolgozást. További hátránya volt a módszernek, hogy a Magyarországon fontos élelmiszernek számító mákszem kárba veszett.

Mákszalmából alkaloid

Kabay ezért azt kezdte vizsgálni: előállítható-e morfin száraz mákszalmából? Újabb szabadalmát 1931-ben nyújtotta be, Eljárás ópiumalkaloidák előállítására címmel. Kabay egy értéktelen mezőgazdasági hulladékot, a mákszalmát használta fel, amelyet korábban elégettek. Rájött, hogy a száraz, kicsépelt máknövény is elegendő morfint tartalmaz. A felaprított mákfejekből vizes nátrium-hidrogén-szulfittal kivonatot készített, és azt vákuumban bepárolva 1-1,2 százaléknyi morfint tartalmazó, szirupszerű anyagot kapott. A kivonat morfintartalmát alkoholos extrakcióval 2-4 százalékra dúsította, amelyből benzol jelenlétében, ammónium-szulfáttal kicsapva a morfin bázist 50 százaléknál több morfint tartalmazó termékhez jutott. A nyers morfint kristályosítással tisztította meg.

Az úgynevezett száraz eljárás meghozta Kabaynak a világhírnevet, módszerét tíz országban szabadalmaztatták. A mákfejből előállított morfint a hazai szükségletek kielégítése mellett főleg külföldre szállították. A hagyományos ópiumtermelő országok azonban – ópiumexportjukat féltve – a legképtelenebb vádakkal illették hazánkat. Többek között azzal, hogy a magyar morfintermelés mögött a kábítószerélvezet elterjedése áll. Magyarországon akkoriban évente 13 ezer tonna mákszalma képződött, és 1 tonna nyersanyagból 800 gramm morfint és 80 gramm kodeint tudtak előállítani. A minőségük azonos volt az ópiumból nyert hatóanyagéval, de a száraz eljárással szemben a hagyományos módszernek éppen az a gyengéje, hogy olyan veszélyes kiindulási anyagot használ, mint az ópium.

Kabay János 1935 áprilisában az igazgatói széket bátyjának engedte át, ő maga a vállalat elnöke lett. Folytatni akarta a hozam fokozására és a társalkaloidok elválasztására irányuló kísérleteit, de megakadályozta ebben hirtelen és tragikus halála. A sors kegyetlensége, hogy az az ember, aki egész életét a fájdalomcsillapító gyógyszerek kutatásának szentelte, nagy szenvedések között halt meg.