Kabay János 1896. december 27-én született Büdszentmihályon. 1915-ben a műegyetem Vegyészmérnöki Karára iratkozott be, de tanulmányai elvégzésében megakadályozta a világháború. Katonának vonult be, majd a háború után bátyja hajdúnánási gyógyszertárában gyakornokoskodott. 1920-ban gyógyszerészetre iratkozott be és 1923-ban gyógyszerész oklevelet nyert. A Gyógynövénykísérleti Állomáson vállalt állást. A morfiumot mindezidáig ópiumból állították elő. Fáradságos kísérletek után sikerült egy megfelelő eljárást találnia, melyre 1925-ben nyújtotta be első szabadalmát, amit még sok más követett e területen. 1927-ben alapította igen csekély tőkével az Alkaloida Vegyészeti Gyárat Büdszentmihályon. Gyára sokáig súlyos anyagi nehézségekkel küzdött, gyakran az összeomlás előtt állt. Az anyagiak előteremtése állandó problémákat, gondokat okozott, ám ezek ellenére Kabay szívósan folytatta kutatásait. Jobb módszert keresett. Az üzem elindításához teljesen új felszerelésekre volt szükség, a gépeket is Kabaynak kellett megterveznie, és a szükséges vegyszereket sem tudta kellő mennyiségben beszerezni. A zöld mákból való előállításnak sok hátránya volt. Sikerült végre módszert kidolgozni a száraz, csépelt mákból történő gyártásra is. Ekkor már az állam is felismerte Kabay felfedezéseinek nemzetgazdasági jelentőségét és némi támogatást nyújtott a morfium előállítási kísérleteihez. A harmincas évek elején az Alkaloida gyár már el tudta látni az ország szükségletét, csakhamar exportra is termelt. Kutatásait azonban Kabay most sem szüntette meg, a hozamot akarta növelni még jobb módszerrel. A gyár felvirágzását nem érhette meg. 1936. január 29-én hunyt el.

A neoklasszicista stílusban épült téglaépítésű vakolt, magas oromzatú épületet 1907-ben építették Casinó céljára. Tudjuk azt, hogy már ebben az időben is tilos volt a zsidók casinó tagsága. 1912-ben a büdszentmihályi I. számú óvoda működött itt egészen 1917 szeptemberéig. Ezután lakóházként funkcionált 1970-es évekbeli lebontásáig.

A kastélyt építő szlavóniai eredetű Dessewffy család a XVIII. században jelent meg Szabolcs megyében, ahol Büdszentmihály mellett Balsán, Oroson, Béltelken, Vencsellőn, Királytelken, Tiszalökön és Bashalmán birtokokat kaptak Mária Teréziától. Az 1756-ban bárói, majd 1775-ben grófi rangra emelt Dessewffy Sámuel sárosi főispán leszármazottai örökölték a büdszentmihályi uradalmat. A XIX. század elején Dessewffy József (1771 – 1843) építtette a kastély magját képező földszintes kúriaépületet. Felesége, Sztáray Eleonóra telepíttette a kúria körüli angolkertet és építtette 1831 – 33-ban Czvenger József egri kőművesmesterrel a kastély mellett azt a kápolnát, amelyet az íves szárnyépülettel csakhamar a kastélyhoz csatoltak. Ezt a szárnyrészt, valamint ennek tükörképét a kúria másik oldalán és a jobb oldali emeletes sarokpavilont Dessewffy József fia, Emil (1814 – 1866), a Magyar Tudományos Akadémia elnöke építtette a XIX. század közepe táján. Emil fia, Aurél idejében, az 1870-es években nyerte el a kastély mai alakját: a jobb oldali íves szárnyrészt bővítették és egy emelettel felmagasították. (A nép száján élt az az elbeszélés, miszerint a tekintetes Dessewffy Aurél gróf ügyei intézése végett elutazott, addig felesége a semmittevésben belefáradva elrendelte először a jobb szárny egy emelettel való megtoldását. Mire a férj haza ért, látva a nagy serénykedést – és a sok kiadást – azonnal elrendelte a munkálatok befejezését. Ezért történhetett az, hogy csak az egyik szárny lett emeletes, míg a másik oldal még mindig földszintes.) A második világháború nagyon megrongálta a kastélyt, tulajdonosai elmenekültek, s berendezését a falu széthordta. Az elbeszélések szerint a háború után kórház működött benne, s a nagy sárban járdaként használták a Dessewffy család büdszentmihályi könyvtárának darabjait. A kastély berendezéséből néhányat meg tudtak menteni a grófi család emlékét ápoló egykori uradalmi munkások, melyek közül néhányat Gombás András múzeumalapító számára a történeti gyűjteménybe ajánlottak. 1946. február 20-tól a Földművelési Minisztérium gazdaképző tanfolyamot indított az épületben, majd 1951-ben traktorképzőt és mezőgazdasági szakiskolát is működtetett itt. A kastély jelenleg életveszélyes. Jobb szárnyának emeletén működik még a szakiskola fiú kollégiuma, a kastély többi része le van zárva jobb sorsra várva.

A templomhoz tartozó református iskola eredeti, XVIII. századi épülete azonos lehetett azzal a vályogépülettel, melyet az 1912-ben az Ady Endre utca 8. szám alatti emeletes iskola építésekor bontottak el. A Kálvin utca 3. szám alatti már elbontott iskolát 1830-ban Enyi József kőművesmester építette újjá a református egyház költségén. Többször átalakították, főleg a szolgálati lakásrészt. Két bejárati kapuja volt a klasszicista stílusú épületnek, melyet 1963-ban még renováltak, majd 2005-ben elbontották, helyén jelenleg térkövezett parkoló van.

A Szent Miklósnak szentelt templomról első 1736-ból származó levéltári adat szerint Tiszabüd helyiségnek két temploma volt. Az egyik kőből épült, de már emberemlékezet óta elpusztult, a másik görög rítusú fatemplom volt, melyet 1717-ben emeltek a szintén fából készült paplakkal együtt. Az egytornyos, egyhajós kővel és téglával vegyesen falazott mai templom 1762 – 64-ben épült. 1773-ban fa paplak és kántorház tartozott hozzá. A homlokzat elé állított tornya a XIX. század utolsó harmadából való. Két vasoszlopon nyugvó karzata a XX. század elején, 1925-ben pedig a hajó nyeregtetőzetét és a toronysisakokat fedő bádogborítást, a régi zsindelyfedés eltávolításával újították fel. Berendezései közül kiemelkedő az 1870-es években festett négyszintes rokokó ikonosztáza, illetve a népi barokk stílusjegyeket magába hordozó oltárasztal.

A mindenkori jegyző háza állt a Báthory út 2. szám alatt, – szembe a zsinagógával - melyet leginkább az épületben született világhírű feltaláló, Kabay János tett nevezetessé. A „krumplivár” elnevezést az 1932 – 33-as gazdasági válság által bekövetkezett szegénység és munkanélküliség idején kapta. Az 1933. március 24-én kelt községi jegyzőkönyv szerint: „A főispán 400 q étkezési burgonyát bocsát a községi elöljáróság rendelkezésére a munkanélküliek foglalkoztatására. Már elvégzett munkáért 20 kg adható ki. Az ipari munkások ezen kívül napi 50 fillért kaptak.” Ekkor bontották és építették újjá a volt jegyzői lakást, amiért az ott dolgozók krumplit kaptak, ezért nevezték el az épületet „krumplivárnak”. Az épület lakóházként funkcionált a diktatúra alatt is, egy ideig az országzászló és a szocialista Magyar Köztársaság címere állt előtte. Többször renoválták, s jelenleg a Regionális Munkaügyi Hivatal működik benne és a szorosan hozzá épített épületben.

A Tiszabüd község öthatodát birtokló büdi Dogály János és Konstantin 1792-ben nyertek címeres nemesi levelet I. Ferenc királytól. Ők építtették a XIX. század elején azt a földszintes kúriát, amely nőági öröklés útján az erdélyi származású Korniss család birtokába került. A klasszicista kúriát Korniss Ferenc a XX. század elején megnagyobbíttatta, homlokzatait neobarokk stílusban átépíttette és palafedésű, magas manzárdtetővel látta el. A kúria körüli kertből kihasítva létesült a Szilágyi utca. Az utca felőli kerítésfalban lévő kétszárnyú, kovácsoltvas kapun 1812-es évszám látható. Az épület jelenleg szociális otthonként működik, s az egykori tulajdonos, a büdiek által hőn szeretett tekintetes asszony emlékének megőrzésére Korniss Ferencné Liptai Elza nevet adták. A kastély belsejét többször átalakították, néhol még felfedezhető az eredeti boltíves plafon, de nagy többségében síkmennyezetű. Az épületben még megtalálható kettő darab eredeti nagyméretű cserépkályha, a kastély többi berendezését a család elvitte, illetve a lakosság elhordta. Valamikori angol kertjét már sehol nem fedezhetjük fel, bár tervezik rekonstrukcióját.

Az idősebbek közül még akadnak, akik emlékeznek a büdi részen egykor igen meghatározó épületre, a korábban Dogály, majd Korniss család terménytároló gazdasági épületére, mely egykor a büdi rész szélén, a mai többségében romák lakta részen állt. Jellegét tekintve alápincézett, háromszintes, az oromzatok között nyeregtetővel fedett, kő-tégla vegyes falazású vakolt homlokzatú klasszicizáló gazdasági épület, melyet 1824-ben építtettek. A leírások szerint a vaslemez borítású kétszárnyú ajtó felett márványtábla állt, melyen a következőt lehetett olvasni: „ÉPITETE
1824
TEKINTETES
BÜDI
DOGÁLY JÁNOS
MEGHALT 17 MÁJUS
1837
ÉLETÉNEK 81-IK ÉVÉBEN”.

Balogh László Mesél a múlt Tiszavasváriban című könyvében lehet olvasni az ócskaudvarról, mint a Dessewffy kastély elődje lehetett, mely az idők folyamán teljesen átalakult. „Az „Ócskaudvar” egy régi földesúri és a kiszolgáló, majorsági épületek telkét jelenti. … A kastély a becslések szerint a XVIII. század legelején épülhetett. Adatszolgáltató idősek elmondták, hogy a régi kastély L-alakú volt. Elmondások szerint Sztarek nevű orvos volt az első magánember, aki megvette a kastélyt, majd Deák nevezetű jegyzőé, aztán egy német nevű családé, azután Gyulai nevű állatorvos birtokába került. A régi tulajdonosok megbontották egy-egy részét, s anyagát eladták. 1926-ban Szabóék is két nagy szobát bontottak el az északi végéről. Ugyancsak ők 1950-ben bontották el a déli végéről két szobát, melyek együttes területe 12x12 m volt. … Az 1950. után megmaradó rész 6 helyiségből állott.” A területen az 1930-as évek elején kádas fürdő működött Kovács Sándor vezetésével, mely fokozatosan bővült mozival, táncteremmel. A család fogadott lánya örökölte meg a fürdőt, melyet nem tudtak sokáig élvezni az államosítás miatt. A területet fokozatosan leépítették az 1950-es években, mivel elkezdődött a Művelődési Ház építése.

Utunk következő állomása már csak megsárgult régi képeslapok papírjain köszön vissza, az egykor szép napokat megélt nánássy Oláh kastély, melyről Borovszki Samu a következőket írja Tisza-Büd leírásánál: „ A XIX. Sz. első felében a büdi Dogály, a Dessewffy és az Oláh család voltak a birtokosai,most pedig gr. Dessewffy Aurél, Korniss Ferenczné szül. Dogály Irma, Bekény Péterné szül. Oláh Ilona és Oláh József, akinek nagyon szép és elegánsan berendezett urilaka van, melyet Oláh Károly 1860-ban építtetett, mostani tulajdonosa pedig átalakíttatott.” A mai Szilágyi út végén lévő kastély a második világháború utáni időket megsínylette, tulajdonosai elvándoroltak, földjeiket felosztották, a kastély épületét és berendezéseit a németek, majd a település népe elhordta. Helyén ma nagy üresség tátong.

Lukács Ferenc (1847. Bécs – 1917. Büdszentmihály), Lukács Dénes tüzér őrnagy, majd az 1848-as szabadságharc alatt ezredesi ranggal kitüntetett katonatiszt fia 1871. június 11-én szerzett gyógyszerész diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Még ebben az évben kérvényt nyújtott be a Szabolcs vármegyei alispáni hivatalhoz, melyben kérte a Szent – Mihályon megnyitandó gyógyszertári jognak neki való ítélését. Ezt a közgyűlés engedélyezte, s ennek tudatában a frissen házasodott Lukács Ferenc a településre költözött feleségével, Halasy Lujzával. A főútvonalon vásárolt egy nádfedeles házat a Kossuth Lajos út 8. száma alatt, ahol elkezdte gyógyszerészi működését 1872-ben. A „Magyar Király”-hoz címzett gyógyszertár épületét hamarosan korszerűsítette, a nádfedelet cseréptetőre cserélte, az udvar felől segédszobát építtetett, valamint laboratóriumot és materiális kamrát. Ezután megvette a bal oldali szomszédjának házát saját lakása megnagyobbítása végett. 1874 és 1898 között a gyógyszertár épületében működött a postahivatal is, melyet az Arany János utca 1. szám alá költöztetett ezután. 1879. augusztus 24-én 25 éves felesége „agyszélhüdésben” meghal, ezután 1881. február 8-án feleségül veszi Deák Ilonát, Deák Péter és Sztarek Eleonóra lányát, akinek nagyapja a községbe menekült szabadságharcos lengyel orvos volt. Házasságukból 9 gyermek született. A gyógyszertárat 1898-tól fia, Lukács Dénes vitte tovább. Mellette hamarosan Áruház is működött, míg 1975-ben az egykori patika épületet elbontották, s helyére orvosi rendelők kerültek.

A mai templom helyén a középkorban már állt templom, mely a folyamatos külső támadások miatt elpusztult. Feltehetően már a tatárjárás előtt épült templom, mely a támadások következtében elpusztult. A második templom 1292-95 között épülhetett, amikor Balogh-Semjén Mihály ecsedről jobbágyokat telepített a faluba, s az elpusztult templom helyére újat emeltetett. A templomnak Ubul fia védőszentje nevét, a Szent-Mihályt adta, innen kapta a falu is a nevét. A harmadik templomot 1495-ben az ecsedi Báthoryak építették újjá, mert megrongálódott, s ez lehetett a mai templom elődje. A helybeli református egyház fennállására az első adat 1608-ból származik. Az időközben rommá dőlt templomot a középkori falak felhasználásával 1667-ben egyhajós, félkörös apszissal záródó formában állították helyre. A templom mellé fából készült haranglábat építettek. A templom lényeges átépítésére a XVIII. század második felében került sor. 1760-61-ben kőtornyot építettek hozzá, 1788-89-ben jelentős mennyiségben bővítették és körben karzattal látták el. A fazsindely tetőt az idők folyamán cserélték. A legsúlyosabb károkat az 1857-es tűzvész okozta, a teljes tetőzetet újjá kellett állítani, és a megolvadt harangok helyett újakat öntetni. A második világháború is erősen megrongálta, az ekkor keletkezett károkat 1949-ben állították helyre.

A református templom kerítésfalához csatlakozó kertben már a XVIII. század elején is állt egy paplak, melyet feltehetően vályogból építettek. Ezen a helyen áll a XVIII. század végén, valószínűleg a templom bővítésével egy időben (1788-89) épült téglából készült dongaboltozattal lefedett klasszicizáló paplak pillér-árkádos tornáccal. Az épületet bővítették, s egészen 1990-ig a Tiszavasvári Református Egyházközség tulajdona volt, majd 1991-ben közös megegyezésre elkezdődött a Vasvári Pál Múzeum gyűjteményeinek áthozatala. Ezzel a funkcióváltással menekülhetett meg az épület az enyészettől, s itt kaphatott helyet 1995-től „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészettörténete”, 2000-től „A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig” című állandó kiállítás. A Vasvári Pál emlékszoba 2009. július 2-tól tekinthető meg, s végül a Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség jóvoltából a Langaméta Gyermekjáték Gyűjtemény 2009. augusztus 20-tól látogatható az épületben. A múzeum udvarán filagóriás hat kenyeres kemence épült 2010 nyarán, s még ebben az évben a múzeum melletti ún. Sőrés sétányt két oldalon szentmihályi kapukkal vagyonvédelmi okok miatt lezáratta a város vezetősége.

A Dessewffy kastély kápolnája az idők folyamán kicsinek bizonyult a növekvő szentmihályi római katolikus hívek számára, ezért templom építését szorgalmazta a grófi család. Az első adatok erre vonatkozóan Dessewffy Aurél feleségének, gróf Károlyi Pálmának az egri érsekségnek címzett levele, melyben leírja, hogy a megboldogult Molnár Ferenc plébános által az új templom építésére a hívektől 57.000 korona gyűjtetett össze. A többi költséget vállalja az uradalom, a belső berendezéshez pedig az érsekség segítségét kéri, amit meg is ígérnek neki. 1910-ben Nagy Emil plébános betegen fekszik, mert megfázott egy vadkacsa vadászaton, azonban örömmel jelenti betegágyáról, hogy a gróf már szállíttatja is az agyagot az építendő új plébániatemplom számára. Az új templom neogótikus stílusban készült, homlokzata nagyon emlékeztet a lourdesi kegytemploméra, ahová a grófi házaspár is zarándokolt. A templom tervezőjének neve ismeretlen. Van olyan szájhagyomány, hogy a Dessewffy család egyik kassai kanonok barátjának, Konrádnak tervei szerint készült volna. Az eredeti terven építés közben módosítottak Rhédey János jószágkormányzó utasítására. Kisebbre vették a méretek egy részét, mondván, hogy elegendő nagy lesz a hívek száma szerint. Az építésnél helybeli kőművesmester, Bardóczy András és munkásai is dolgoztak. 1912. szeptember 2-ra lett kitűzve az elkészült templom felszentelése. Samassa érseket hívta meg erre a grófi család, azonban ő nagy betegsége miatt nem tudott elmenni, ezért Petrovics Gyula nyíregyházi apát-plébánost bízza meg a templomszenteléssel. Fényes ünnepség keretében történt meg ez, Dessewffy Eleonóra születésnapján, s Szent Eleonóra tiszteletére lett megáldva az új templom.

A Dessewffy család Szentmihályon való megjelenésével újra római katolikus vallásúak is éltek a zömében református településen. Temetőjük a Dessewffy család kriptája köré alakult ki, mely az ajtón látható évszám szerint 1862-ben épült. Egyszerű nyeregtetővel fedett, kisméretű, dísztelen építmény. A kripta előtt 1844-es évszámmal öntöttvas talapzaton jazenista kereszt áll, amin bronzírozott vaskorpusz van. A kereszt előtt két sorban a Dessewffy család elhunyt tagjainak öntöttvas síremlékei állnak magyar nyelvű hexameterben írt sírfeliratokkal. Az 1980-as évekig állt még egy kétágas harangláb is a temetőben, melynek harangját Józsefháza – pusztáról hozták. Felirata a következő volt: „Öntötte Schitz Pál Eperjesen 1848. A Józsefháza Pusztának emlékül adta gróf Desőffy Eleonóra 1848”.

A Büdszentmihályi Takarékpénztár Részvénytársaság eredetileg szövetkezeti formában működött, melyet Lukács Ferenc szervezőkészségének köszönhetett a község. 1884-ben alakult át részvénytársasággá 120.000 korona tőkével, a helyiek összefogásával. A részvénytársaság elnöke nánási Oláh József országgyűlési képviselő, vezető igazgatója a bolt tulajdonos Papp Ferencz volt. A takarékpénztár létrehozásával megszűnt a pénz községből való kiáramlása, ami ez idáig az újfehértói bank jövedelmét gyarapította. A második világháború után megszűnt. A Tiszavasvári Takarékszövetkezet aztán 1957. április 29.-én kapta meg működési engedélyét a Pénzügyminisztériumtól. A vidék bankja 52 alapító tag részvételével jött létre. A Takarékszövetkezet épülete Büdszentmihály főutcáján, a Kossuth úton helyezkedett el klasszicista stílusú polgári épületben. Az idők folyamán természetesen átalakult, hiszen az 1963-ban alapított Vasvári Pál Múzeum gyűjteményeit az épület egy részében helyezték el, majd fokozatosan az egész épület múzeummá alakult. A pénzintézet átkerült pár méterrel odébb egy szocreál stílusú kocka épületbe, majd a városkép átalakítás miatt ez az épület is az előzőhöz hasonlóan lebontásra került. A Tiszavasvári Takarékszövetkezet jelenleg a Kossuth út 1. szám alatt található, s 2007-ben már fennállásának 50. évét ünnepelhette.

A hajdúsági vidék mezőgazdasági termékeinek szállítására épített vasútvonal a MÁV debreceni állomásától indult. A mai vasútvonal elődjét a Debrecen-Hajdúnánási HÉV társaság két részletben helyezte forgalomba. A Debrecen és Hajdúnánás közötti vonalszakaszt 1884. október 5-én adták át. 1885 elején a Hajdúnánás és Büdszentmihály közötti szakasz építéséhez a község 10 évi közmunkakivetés összegét ajánlotta fel. Két és fél hónap múlva pedig vasútépítéséhez szükséges földterületet adta oda ingyen a vasúttársaságnak. ugyanakkor átadta a homokbányát is az építés tartamára teljesen díjtalanul és ún. Penkler féle pénzalap 4545 forintot kitevő összegét vasúti törzsrészvényekbe jegyezték be, beruházás végett. Egy évvel később a vasút már ki is épült a községig. 1886. december 12-én nyitották meg a nagyközönség számára. A kevés földmunkával járó 56,1 km hosszú, síkvidéki jellegű vonal 20,0 kg/fm tömegű, „n” jelű sínekből épült. A vasútvonal folytatását, a Tiszalök állomásig tartó 7,9 km hosszú szakaszt később egy másik társaság építette meg. A Tiszapolgár-Nyíregyháza HÉV társaság saját vonalának egy szárnyvonalaként megépülő Büdszentmihály és Tiszalök vonalat 1897. július 16-án adták át a forgalomnak.

A büdi rész határát elérve először a zsidók által lakott területre érkezünk, mely átvezet Szentmihályra. Büdszentmihály községbe már a XVIII. században elkezdtek bevándorolni a zsidók, akik 1848-ben lettek annyian, hogy hitközséget alapítsanak. Meghatározott helyen kellet lakniuk, melyet a népnyelv „Zsidómajornak” nevezett. Ennek a területnek a határát képezte a Nagybecskerek úton található körbe kerített temető és kripta épület, mely az egyedüli zsidó emlékhely maradt Tiszavasváriban. A második világháború után visszaérkező zsidók csak ezt a területet találták érintetlenül, így a megrongálódott zsinagóga helyett itt tartották alkalmaikat. Itt helyezték el egy koporsóban a fosztogatók által megrongált Tóra foszlányait is.

A zsidók bevándorlása Szentmihály községbe az XVIII. század közepén kezdődött el, bár beköltözésüket a későbbiek folyamán korlátozták, számuk az idők folyamán igen megnövekedett. Letelepedésük egy központi területre összpontosult, a „Zsidómajorra”. Néhai Balogh László iskolaigazgató a következőket írja róla: „ A „Zsidómajor” a mai Nagybecskerek utca végén, a zsidótemető és a R. Kovács féle telkek területén volt. Ez az akkori „kertség” legészakibb szélén kívül esett.” A büdszentmihályi zsidó hitközség 1903-ban építette fel neoklasszikus stílusban nagy templomát. Ugyanezen ingatlankomplexumon foglalt helyet az iskola, a kántor és gondnok lakás, úgyszintén az alsófokú hitoktatást öt hittanítóval ellátó chéder-épület, illetve a háromtanerős Talmud-Tóra épülete, melyet közel 80 növendék látogatott. Végül itt tartottak fenn vendégszobákat az átutazó szegények számára. A hitközségben folyó oktatás igen magas szinten folyhatott, amit az is bizonyít, hogy több rabbi is kikerült az intézményből. Legkedveltebb tanító és gondolkodó rabbi Grünfeld Simon volt, kit nagy tiszteletben tartott az egész település, melyet az is bizonyít, hogy halálakor mind a községházára, mind a református templomra kifüggesztették a fekete zászlót. A zsidók lélekszám 1928-ban volt a legmagasabb, 820 fő, 150 családban. Foglalkozás szerint: 2 tanító, 60 kereskedő, 8 köztisztviselő, 4 munkás, 1 nagyiparos, 5 orvos, 1 magántisztviselő, 23 iparos, 40 szabadpályán élő. A zsidók a második világháborúban felerősödött antiszemita rendelkezések hatására történő deportálásokkal 1944-ben „eltűntek” a nagyközségből. A zsinagógát és a zsidók házait feldúlták és kifosztották. A haláltáborok felszabadítása után 92-en tértek vissza a településre 1945-ben. Számuk egyre fogyott ezután, míg 1951-ben megszüntették a hitközséget. Ezután már csak egy zsidó élt a településen az 1990-es években bekövetkezett haláláig, a település nagy tiszteletben tartott „tollas” Iczik bácsija. A zsinagógát az 1950-es években lerombolták, s helyére a Művelődési Ház épült, mely mai formátumát 2007-ben nyerte el a Város központ Rehabilitáció során, s végül a Találkozások Háza nevet kapta.